Teret nyitunk!

A Hajdú-Bihar Megyei CsEÖH is részt vett a Debreceni Ifjúsági Ház által szervezett Teret nyitunk! című rendezvényen. Az esemény egy középiskolásoknak szóló programsorozat része, melynek keretében minden hónapban egy debreceni középiskola lehetőséget kap arra, hogy ellátogasson az Ifjúsági Házba, betekintést nyerjen és aktívan bekapcsolódhasson a Ház életébe. Az esemény során a fiatalok megismerhetik az Ifjúsági Ház információs szolgáltatásait, programlehetőségeit, Debrecenről szóló vetélkedőn vehetnek részt, valamint egy közönségtalálkozó keretében érdekes szakmák képviselőivel találkozhatnak, emellett pedig megismerkedhetnek a Házban működő szervezetek tevékenységével is.

A CsEÖH az Ifjúsági Ház felkérésére, a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesületének közreműködésével érzékenyítő foglalkozásokat szervezett a 2017. október 17-én megtartott rendezvényen. A Debreceni SZC Beregszászi Pál Szakgimnáziumának 84 tanulója ismerkedhetett meg a látássérültek speciális szükségleteivel, az általuk használt segédeszközökkel és játékokkal, valamint a vakvezető kutya munkájával.

Az eseményről készült fotókat itt megtekinthetik.